Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Események

 

Tíz évvel az egri Templom Galériában tartott nagysikerű kiállítás után, ismét Egerben láthatók a magyar kortárs figurális festészet összetéveszthetetlen stílusú, nemzetközi hírű képviselőjének, az idén nyolcvanöt esztendős Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész a művei.

 

Aprólékosan kidolgozott színpompás formanyelvével, természeti, társadalmi, politikai témákat feszegető alkotásaival önálló világot képvisel a hazai művészeti életben. Képei messziről nézve idillikusak, ám közelebb lépve emberi és történelmi drámák olvashatók ki belőlük. Művészetére hatással volt az ikonfestészet, a reneszánsz táblaképfestészet, valamint a magyar népművészet. Stílusát a pop-arttal és a naiv festészettel egyaránt rokonítják, a Szabó Vladimir, Kondor Béla, Berki Viola, Gross Arnold, Gyulai Líviusz és Würtz Ádám nevével is fémjelzett, „mágikus realista” alkotók egyik utolsó képviselője.

 

Galambos Tamás 1981-es Nyár című festménye szerepelt 2017-ben a Sotheby’s  „A 20.századi művészet – más perspektívából” című, kelet-európai modern és kortárs művészeket felvonultató aukcióján. A kép nem volt ismeretlen Londonban, mivel 1999-ben a Penguin Books Kiadó Gabriel García Márquez Száz év magány című regénye, több millió példányban eladott angol nyelvű kiadásának borítójára választotta. Ez megalapozta a festmény népszerűségét, így később poszterként is terjeszteni kezdték. A természetbe olvadó piros háttér előtt fekvő, erdőkkel, mezőkkel, házakkal borított női alakot ábrázoló alkotást az egri Szépasszony völgy ihlette.

 

A művész régi Heves megyei családból származik. Szülei gyáriparosok és földbirtokosok voltak. 1947-ben a család teljes vagyonát államosították, édesapját őrizetbe vették. Általános iskolai tanulmányait az egri cisztercitáknál kezdte, majd a Líceumban folytatta, ahonnan osztályidegenként kizárták, így végül az V. számú iskolában fejezte be. Ennek ellenére gyermekkora boldogan telt Egerben.  Miközben versenyszerűen birkózott, a festészet alapjait Bánóczy Adrienne egri rajzszakkörében sajátította el. Rajztehetségét először a család barátai, Kálnoky László költő, Radványi Géza és Ranódy László filmrendezők, valamint Batthyány Gyula festő fedezték fel 6-7 éves korában. (Batthyány több ízben a család vendégeként tartotta meg egri nyári szabadiskoláit.) 

 

Tizenhárom évesen országos rajzversenyt nyert apai nagyanyja portréjával. A versenydíjnak köszönhetően felvették a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. Ahhoz, hogy tanulmányait megkezdhesse, 1953-ban nevelőapjának - édesanyja második férjének, dr. Galambos János egri főgyógyszerész-jogtanácsosnak - örökbe kellett fogadnia. Középiskolai tanulmányait Sebestyén Ferenc tanítványaként fejezte be.

 

A Képzőművészeti Főiskolát 1959-1963 között Barcsay Jenő és Hincz Gyula osztályában végezte. Bernáth Aurél is figyelemmel kísérte és támogatta pályakezdését elfogadva, hogy nem csatlakozik egyetlen stílusirányzathoz sem. 

 

Már tanulmányai elején 1960-ban önálló kiállítása volt a Képzőművészeti Főiskolán. Néhány diáktársával Molnár Sándor festő műtermében, Hamvas Béla szellemiségét követve megalakították a Zuglói Kör néven híressé vált művészcsoportot, melyhez többek között Deim Pál, Nádler István, Bak Imre és Hencze Tamás is csatlakozott.

Tevékenységüket nem nézte jó szemmel a korabeli kultúrpolitika, számos kiállításukat betiltották, műveiket kizsűrizték. Galambos csak a 70-es évektől kezdve kialakult meseszerű, a hivatalos kultúrpolitika által „gyermekinek” bélyegzett látásmódja miatt került át fokozatosan a „tiltott” kategóriából a „tűrtbe”. Ezután már több külföldön rendezett kiállításán is részt vehetett.

 

Közel száz egyéni és csoportos kiállítása volt Európában, Ázsiában, Észak- és Dél- Amerikában. Többek között Helsinkiben 1964-ben, Budapesten a Mednyánszky Teremben 1966-ban, Torinóban, Firenzében, Milánóban 1968-ban, Hamburgban 1976-ban, Tokióban és Párizsban 1978-ban, Athénban 1979-ben, Caracasban 1982-ben, Los Angelesben 1984-ben, Chicagóban 1988-ban, Toyamában 1991-ben, Münchenben 1992-ben, Morges-ben 1993-ban, Zug-ban 1995-ben mutatkozott be.

Egerben a Művészetek Házában 2003-ban, a Templom Galériában pedig 2014-ben állított ki.

A Ljubljanai Magyar Kulturális Intézet 2021- ben rendezett tárlatot műveiből.

 

Galambos Tamás tagja a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségének, a Magyar Festők Társaságának, a Mednyánszky Társaságnak, az Új Gresham Körnek, tanított a Zebegényi Szőnyi István Szabadiskolában, életéről, munkáságáról több dokumentumfilm is készült.

 

Szakmai díjai:

1975, 1981 Prix Suisse de la Peinture Naive, Morges, Svájc

1980 Országos Tájképfestészeti Biennálé, Hatvan

1980 Kohán György-emlékérem

1981 Szegedi Nyári Tárlat díja

1981 Tabor Trebnje, aranyérem, Jugoszlávia

1982 Nívódíj a Csók István Galériában rendezett kiállításért

1984 Honvédelmi Kiállítás, a Művelődésügyi Minisztérium díja

1984 Szegedi Nyári Tárlat nagydíja

1984 International Art Competition, Los Angeles

1987 Honvédelmi Kiállítás, festészeti díj

1987 Szolnoki Képzőművészeti Triennálé, festészeti nagydíj 

1988 Collection de la Ville de Paris, Halle Saint Pierre, Párizs

1988 Munkácsy-díj

1988 Iskola Galéria Festészeti Biennálé, Fesztiváldíj, Budapest

1988 Szegedi Nyári Tárlat díja

1991 Szolnoki Biennálé

1992 Szegedi Nyári Tárlat fődíja

1993 Henry Rousseu-díj, Ligabve e altri -díj, Palazzo Vecchio, Firenze

1998 VI. Kortárs Képzőművészeti Tárlat, Magyar Fejlesztési Bank díja, Budapest

2003 XXXIII. Alföldi Tárlat, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának fődíja, Békéscsaba

2004 X. Táblaképfestészeti Biennálé, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának fődíja, Szeged

2006 Klebelsberg-díj

 

Művei megtalálhatóak köz- és magángyűjteményekben egyaránt:

Nishida Museum of Fine Arts, Toyama (képeinek legnagyobb gyűjteménye itt látható)

Musée International d’Art Naif Anatole Jakovsky, Nizza

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Hadtörténeti Múzeum, Budapest

Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely

Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

Herman Ottó Múzeum, Miskolc

Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Móra Ferenc Múzeum, Szeged

Kopcsik Lajos Gyűjtemény, Eger

Völgyi – Skonda Gyűjtemény, Budapest

László Károly Gyűjtemény, Veszprém