Mattioni Eszter (1902 - 1993)

1902 március 12-én született Szekszárdon. Olasz selyemhernyó-tenyésztési szakértő apját, aki maga is amatőr festő volt, Lombardiából szerződtették Magyarországra. Tolna megyei származású édesanyja Szekszárd első képzett óvónője volt, abban az óvodában, amelyet Brunszvik Teréz alapított. Anyai nagyanyja az a Sass Erzsike, akihez Petőfi 1845 őszén a Négyökrös szekér című versét írta. Édesapját korán elvesztette, 16 éves korától rokonai taníttatták. Az első tolnai középiskolai év után öt évig a budapesti Iparrajziskola grafika szakán tanult Helbing Ferenctől, majd hat évig Rudnay Gyula tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. Ahogy nagykorúvá vált, hozzá ment Szekszárd egyik neves családjának tagjához, egy tizennégy évvel idősebb világháborús veteránhoz, így ettől kezdve a Hollós-Mattioni vagy a H. Mattioni neveket használta művészként.

1927-től szinte minden nyarát a művészetpártoló Baumgartner fivérek meghívására igali házukban töltötte Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Rippl-Rónay József, Csók István és Barcsay Jenő társaságában. 1929-ben meghívást kapott a szentendrei művésztelepre is ahol Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Pekáry István, Czimra Gyula, Paizs Goebel Jenő mellett dolgozhatott.

Már 1926-tól bemutatta munkáit az USA-ban és Tokióban, több egyéni kiállítása volt Budapesten, többek között 1929-ben az Ernst Múzeumban. 1931-ben elnyerte a Szinyei Társaság Nemes Marcell utazási ösztöndíját melynek segítségével több hónapos tanulmányutat tett Olaszországban. 1931 és 1942 között a Szolnoki művésztelepen dolgozott, ahol Aba-Novák Vilmos, Bernáth Aurél, Pátzay Pál stílusa, szemlélete befolyásolta leginkább művészetét.

A 1930-as években Szolnokon Pólya Ivánnal közösen dolgozta ki és védjegyeztette a ,,hímeskő” épületdíszítő technológiát, a freskó és a mozaik sajátos ötvözetét megalkotva, amit Pólya korai halála után önállóan fejlesztett tovább. A hímeskő a klasszikus, hagyományos mozaik XX. századi változata: az egyformára vágott üveghasábok, kőzúzalékok helyett az ábra formáinak megfelelő, különböző méretű színes márványdarabokat, féldrágaköveket ágyaz cementbe.

1937-ben a Párizsi Világkiállításon a magyar pavilon kapuját díszítő festményeiért Diplome d’Honneur díjban részesült 1938-ban New York város kitüntetését kapta. 1946-ban beválasztották a Szinyei Társaság tagjai közé. 1972-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.

Legnagyobb gyűjteményes kiállítását 1977-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték. Szülővárosa, Szekszárd díszpolgárává választotta, 1981-ben életműve jelentős részét a városnak adományozta, amelyből állandó kiállítás látható a tolnai megyeszékhelyen. Alkotásait a Louvre-tól elkezdve Amerikán és Japánon át számos köz- és magángyűjtemény őrzi, Magyarországon a Magyar Nemzeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum. Mind festményeivel, mind hímesköveivel kiemelkedő képviselője, megörökítője a magyar népművészet, népviselet, esküvők, táncok és búcsúk világának.