Zórád Ernő (Wallburg Egon) (1911 - 2004)

1911. október 16.-án Balassagyarmaton született egy felvidéki, elszegényedett középnemesi családba. Gyermekéveit a Hont vármegyei Dacsókeszin töltötte. Családjának 1921-ben el kellett hagynia a trianoni békediktátum alapján Csehszlovákiához került Dacsókeszit, és Budapestre költöztek, a Tabánba. Kiemelkedő rajztehetsége korán megmutatkozott, tizenöt évesen már megnyert egy országos rajzpályázatot. 1927 és 1929 között a budapesti Iparművészeti Iskolában tanult Haranghy Jenő tanítványaként. Évfolyamtársa volt Ehrenfeld Miklós és Tóth Imre, akik később Michel Gyarmathy, illetve Amerigo Tot néven váltak ismertté.

Hogy megélhetését biztosítsa a korigényt kielégítő giccses képek festésébe kezdett, melyekkel néha maga, néha mások ügynököltek. Ekkor fedezte fel tehetségét az akkori képügynökök királya, aki egy valódi Habsburg leszármazott volt, és az ő megrendelésére kezdte el gyártani báró Wallburg Egon név alatt a vadászjeleneteket ábrázoló tájképeket az úri kaszinók falára. A jövedelmező üzletnek a behívója vetett véget. A második világháborúban Galiciában szolgált a lovastüzérségnél, nem csoda, hogy lovat egyedül csak ő volt képes hitelesen ábrázolni a képregényrajzolás nagy öregjei közül. A sorkatonai évek után abbahagyta a ,,Wallburg” képek készítését, majd igényesebben kidolgozott munkáit megpróbálta saját szignójával értékesíteni, több kevesebb sikerrel. A háború után kezdett a sajtóban is dolgozni, grafikákat, karikatúrákat rajzolt.

1951-től négy évtizedig a Füles újság illusztrátoraként működött. Az ötvenes évek elején kérték fel diafilmek rajzolására, ő rajzolta meg gyermekkorunk mese-diafilmjeinek többségét, ő emelte művészi színvonalra a magyarországi képregényrajzolást is. Első képregénye, a Karl May regényéből készült Winnetou 1957-ben jelent meg, melyet 30 év alatt több mint 300 képregény követett. Rendkívüli grafikai tudása mellé széles körű műveltség párosult, ennek köszönhetően mindig hitelesen tudott megrajzolni letűnt korokat, a történelmi személyeket és helyszíneket igyekezett a legapróbb részletekig hűen visszaadni.

Irodalmi Pantheon sorozatában olyan magyar irodalmi nagyságoknak állított emléket mint Ady Endre, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Petőfi Sándor, Arany János vagy Móricz Zsigmond. Számos könyvet illusztrált, főképp Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond műveit. Legismertebb és talán legszebb képsorozatán az 1930-as években lebontott bohém Tabánt örökíti meg elegáns, anekdotizáló akvarelleken. Ez az igazi boldog békeidők megidézése volt, amit évtizedekkel a városrész lebontása után, egykori vázlatai alapján emlékezetből festett a 70-es évek végén.

Akvarelljeiből, grafikáiból többször nyílt kiállítás itthon és külföldön egyaránt, először 1947-ben Budapesten, majd ezt követően a Derkovits Teremben (1960), a Csók István Galériában (1981), az Írószövetségben (1996), a Társalgó Galériában (2000), a kArtonban (2003), valamint az Aranytíz Kultúrházban (2010) Külföldön is többször szerepelt csoportos tárlatokon többek között Angliában, Dániában, Belgiumban vagy Olaszországban.

1991-ben, 80. születésnapján Balassagyarmat Horváth Endre-díjat adományozott neki. 2000-ben munkássága elismeréseként megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjét. Az I. kerületi önkormányzat Budavár Diszpolgárává avatta.

Művei számos magán- és közgyűjteményben megtalálhatók, többek között a Magyar Nemzeti Galériában, szülővárosában, Balassagyarmaton és Ipolyságon, a Városi Képtárban. 1990-ben jelent meg önéletrajzi írása Egy vándorfestő ifjúságai 1911-1951 címen. ,,Talán az utolsó igazi gavallér önéletírása ez. Volt képügynök, focista, műkedvelő színész és énekes bérházak udvarán. Lakott vidéki kúriákban, kültelki odúkban és Pest fényűző fogadójában az Angol Királynőben. Viharos szerelmek, átmulatott éjszakák. Nők, Nők és Nők. Telt szőkék, buja barnák és démoni feketék. Ilyen volt egyik élete. Másik élete a Tabán varázslójáé, a világhírű festőé, grafikusé.”