Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Oláh Mara ( 1945 - 2020 )

Apja zenész cigány volt, anyja edényfoltozó beás cigány családból származott, a két család életmódja igen eltért, emiatt Mara szülei sokat veszekedtek, gyakran anyjával az anyai nagyszülőkhöz, Mogyoródra ment. 1964-ben, 19 éves korában férjhez ment, 1967-ben született meg a kislánya, akit nagy szeretetben nevelt, s aki számos képét ihlette. Házassága nem volt szokványos, nem cigány származású magyarhoz ment férjhez, óvták, de hiába. Oláh Mara sokat betegeskedett, 38 éves korában rák betegség miatt a bal szemét el kellett távolítani. 1988-ban édesanyját is elvesztette, ezen okok miatt teljes depresszióba süllyedt, az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. Férjétől, közel 30 évnyi házasság után elvált. Ebből a helyzetből a festésben találta meg a kiutat, mintegy gyógyulásképpen festeni kezdett 43 éves korában. Farostra festett 100 képét elajándékozta, a szemműtétét ábrázoló képet azonban megőrizte, majd véleményezésre bevitte a Magyar Nemzeti Galériába, ott további festésre biztatták. Ettől kezdve nem hagyta abba a festést, saját történetét és kisebbségi közösségének, a cigány közösségnek történetét festi, a kirekesztés, a megaláztatás, a kilakoltatás, a nők helyzete és sok karakteres portré alkotják műveinek összességét.