Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Járitz Józsa (1893 - 1986)

1893-ban Budapesten született.1912 és 1922 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol mesterei Deák-Ébner Lajos, Glatz Oszkár és Vaszary János voltak.

1914-ben a kecskeméti művésztelepen Iványi-Grünwald Béla tanítványa, majd az első világháború idején a budapesti magániskoláját látogatta. 1919-ben pedig Berény Róbert mesteriskolájában képezte magát tovább. 1924-től 1930-ig Párizsban élt, ahol tánctanításból tartotta fent magát. Itt ismerkedett meg Mondriannal valamint kapcsolatba került Picassoval is. Rendszeresen kiállította műveit a Függetlenek Szalonjában. Akadt egy angol mecénása, akinek londoni, svájci, olaszországi, algériai tanulmányútjait köszönheti.

1930-ban hazatért és Kiskunmajsán telepedett le. 1931-ben hozta létre 13 másik festőnővel együtt a Képzőművésznők Új Csoportját. Tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának és a Société des Artistes Indépendants-nak.

Rendezés: